Jó estét!
Jó hosszú idő telt el megint, de végre újra vezethettem. 🙂 Sajnos tesóm kocsija betegeskedett ezért csak most hétvégén tudtam kölcsönkérni. Megint elmentünk bevásárolni (ez tegnap volt). És spóroljuk! felkiáltással otthagytam 14 ezer forintot a teszkóban. Jó mondjuk enni kell, meg nem is volt már otthon semmi kaja, de vajon tényleg létszükséglet volt venni egy kiló gumicukrot? 🙂 Naná hogy! 🙂
Sőt! Még ma is elmentünk autókázni egyet keresztanyámmal. Ő kabátot akart venni magának, meg lesz még év végéig egy szülinap és egy névnap is a családban. Gondoltam én is, ha látok valami ajándéknak valót, akkor nosza. És egyúttal bevallom, hogy anno (még az oktatóval) egyszer-kétszer lefulladtam az autóval. De ilyet mint ma, még sosem csináltam. Négysávos, forgalmas útkereszteződés, a lámpák nem működtek (naná, hogy pont ma nem!). Én balra szeretnék kanyarodni. Szemből jövők udvariasan elengednek… én meg lefulladok. Bocsi! Integetés kényszervigyor, újraindítás éééééés lefulladás. Megint. És amin végképp meglepődtem: senki nem dudált, vagy kezdett el anyázni. Attól persze még égett a fejem. De örültem, hogy nem szedett ki senki az autóból. 🙂 Az út egész zökkenőmentesen ment. Még mindig perverz örömet okoz, hogy nem feltétlenül kell jobbra tartanom. 🙂 Jó, kéne, de most nem szól rám az oktató. 🙂
Aztán a sárkányos centernek nevezett piacon keresztanyám vett magának kabátot. Meg ajándékokat is. Én meg újabb spóroljunk! felkiáltással egy marha nagy táskát. Magamnak. Persze, kinek másnak? De ebbe végre belefér az edzéscuccom. És mégsem sporttáska. Van egy olyan sanda gyanúm, hogy akár hányszor sportcipő-hátizsák-farmer összeállításban közlekedem, mindig diáknak néznek. Persze aki a 160 centit sem érte el, mégis mit vár? 🙂 Szóval most van egy böhöm nagy, fekete táskám, amitől valószínűleg gerincferdülést fogok kapni, de legalább nem úgy nézek ki, mint egy iskolába igyekvő kisdiák.
Azt már régóta megfigyeltem, hogy talán már csak az alsósok hordanak hátizsákot. A “nagylányoknak” már kötelező a full-smink, meg a miniatűr táskácska, és inkább kézben cipelik azt a két-három füzetet, amit aztán már tényleg muszáj elvinni az iskolába. A ruhákat már meg sem említem. Már régóta tudom, hogy én sosem leszek divatos. De legalább fel sem fogok fázni. Meg a veséim sem fognak hasogatni úgy húsz év múlva. Remélem nem tűnök besavanyodott vénlánynak, de néha tényleg meglepődöm azon, hogy járnak iskolába a mai “gyerekek”.
Vége a jólétnek is, sajnos. Lassan véget ér a hosszú hétvége. Holnap munka. Aztán edzés. Kezdek megint formába jönni! Nem, nem fogytam egy dekát sem ( 🙁 ), de most már bírom levegővel. Ezen felbuzdulva, meg is kérdeztem a sensei-t, hogy lehetne-e kicsit pörgősebben gyakorolni edzés vége felé a haladóknak. Majd meglátjuk. Ha igen, akkor én meg fogok dögleni! :))) Ahogy a senseit ismerem! Még jó, hogy előtte már beszéltünk erről többen is. Talán nem vernek agyon. 🙂
Az új táskámat már bepakoltam, semmi akadálya, hogy újúlt (?) erővel vágjak neki az új hétnek. 🙂
Már csak egy problémám maradt: Pasit akarok!