Hull a pelyhes…
2007 december 15. | Szerző: nagykisl
Hali!
Tök jó kedvem van! 🙂 Hullik a hó reggel óta. Aztán kicsit elállt délután, pihent, erőt gyűjtött, és most már apró pelyhekben szakad a világra. Erre a piszkos, szürke, kedvetlen emberekkel teli világra. És minden fehér. Nekem nagyon tetszik, valahogy jó kedvem lett tőle. Már tegnap délután is esett egy kicsi. Mire hazaértem este kilenc után, már elállt. Nem túl sok esett, de kb. egy centis hófoltok, és -szigetek megmaradtak a járdán. Naná, hogy ahova csak tudtam, beleléptem. Mint régen kisgyerekként, és élveztem hogy ropog a talpam alatt. 🙂
Régen egész más volt. Mindig volt hó télen. Már novemberben is havazott, és nem csak egy-két centi esett. Halványan emlékszem, hogy régen hóvúvások is voltak. Milyen furcsa volt látni, hogy a sufni előtt méteres hó-hegy áll, máshol meg lehetett látni a járdát, mert nem volt rajta egy hópihe sem.
És mi van most? Már két centi hónak is örülök, mint egy rossz kölök az új csúzlinak. Feltéve, hogy nem Pesten tartózkodom éppen. Ott már két centi hótól is megáll az élet. Elakadnak a buszok, vagy ha nem akkor háromszorosára nő a menetidő, és palacsintává lapít a tömeg. Na jó, ilyenkor sem a havazásra haragszom, hanem azokra, akik minden tél elején nyilatkoznak, hogy “Felkészültünk a havazásra”. Aztán az első hó leeste után, mikor már kiderült, hogy egyáltalán nincs erre senki felkészülve, akkor hallhatjuk a hiradóban, hogy “ekkora havazásra nem voltunk felkészülve.” Most akkor mi is van? De hagyjuk ezt maradjunk a hónál. Meg itt a karácsony is.
Karácsony! Mennyivel mást jelentett ez 10-15 évvel ezelőtt! Legalábbis nekem. Kölyökfejjel még nem láttam, hogy mennyi munka, utánnajárás és idegeskedés van az ünnep mögött. Én csak örültem, hogy megint karácsony, és vártam az ajándékokat, meg hogy együtt legyünk. Vártam a zenét, a csillagszórót, meg a havazást is mindig.
Most felnőtt (?) fejjel már én is rohangálok az ajándékok után. Nekem is ki kell takarítanom a lakást, meg valami kaját is kell vinnem a közös vacsorára. Már ha sikerül végre kitalálnom, hogy mi is legyen az. A takarításért sose rajongtam, az ajándékokkal meg valahogy mindig hadilábon állok. Nem is megvenni a nehéz (bár a tömeg eléggé megnehezíti az életet, így 160 centi alatt), hanem kitalálni. Pár év után, már mindenki kapott mindenfélét, nehéz újat kitalálni. Főleg, hogy nem csak karácsony van minden évben, hanem szülinap és névnap is. Furcsamód, valahogy mindig minden megoldódik és sikerül valamit kitalálnom. De addig amíg nincs meg mindenkinek az ajándéka, hát addig nagyon tudok izgulni, hogy idén is rendben lesz-e minden.
És addig is reménykedem, hogy megmarad a hó, és fehér karácsonyunk lesz!
Pusz!
Bizsu
2007 december 11. | Szerző: nagykisl
Szia!
Azt hiszem nem én vagyok az egyetlen, aki valamilyen “megmagyarázhatatlan” tettére azt mondja: “Hát nőből vagyok, vagy mi a szösz?!” Nálam ilyen megmagyarázhatatlan dolog az, hogy ha pénz van nálam, akkor (sajnos) el is költöm. (Ezért próbálok úgy ügyeskedni, hogy ne legyen nálam 🙂 ) Általában nem haszontalan dolgokra, de tény hogy mondjuk meglennék eggyel kevesebb polóval is. Azért néha haszontalan dolgok is becsúsznak. Bár nézőpont kérdése. Ilyen a bizsu. Egy férfi-ember ezt nem igazán tudja megérteni, hogy miért vesz egy nő újabb és újabb fülbevalót, de párszáz forintért majd hülye leszek otthagyni. Főleg ha tetszik. Nem tudom én se, hogy mi az oka, de tény, hogy valamiféle kellemes érzések keringenek bennem, ha találok egy olyan bizsut, ami tetszik és nem is drága. (Mert az azért tény, hogy ezer forint körül már inkább otthagyom, akármennyire is tetszik.) És ha megvan a “zsákmány” plusz öröm, ha megdicsérik a kolléganők, és az sem elhanyagolható pl. hogy végre a piros pulcsimhoz is tudok fülbevalót fölvenni.
Honnan jött ez az egész? Ez nekem sincs meg kristálytisztán, de azt hiszem ráfogom egy barátnőmre. 🙂 Egy edzőtábor alkalmával, az előbb említett lány megemlítette, hogy minden edzőtáborban vesz magának egy fülbevalót. Hogy miért? Mert egész héten az edzéseken izzad, és nagyon ügyes, és szép, és okos meg különben is megérdemli. Naná, hogy én is vele tartottam, elvégre én is megérdemlem. Azóta mindig kötelező program edzőtáborban a bizsu-vadászat. Igaz már arra is volt példa, hogy nem tudtuk magunkat meglepni, mert egyik sem tetszett, vagy ami meg tetszett az drága volt.
És most honnan jutott eszembe mindez? Ma volt a munkahelyen ruhavásár. Mikor leértem kiderült, hogy bizsu-árusok is érkeztek. Végem volt egyből, de előtte még vettem három hosszú zoknit, utána aztán irány a bizsus asztal. A nyakláncokért annyira nem vagyok oda, de a fülbevalók között hamar találtam olyat ami tetszik, aztán még egyet és… hát a végén három párnál alább nem adtam. Utána persze gondolkoztam, hogy most miért is vettem három pár fülbevalót? Végül arra jutottam, hogy ennyit megérdemlek, meg végtére is nőből lennék, vagy mi a szösz?!
Pusz!
Szédülés
2007 december 10. | Szerző: nagykisl
Hali!
Érdekesen indult ez a hét. Reggel a buszon kevés hiányzott az ájuláshoz. Sajnos szó szerint. Egy régi típusú buszon álltam hátul. Egy ember állt köztem és az ablak között. Először csak annyi volt a bajom, hogy fájt a fejem. Utána elkezdtem szédülni. Vaciláltam, hogy szóljak-e a mellettem álló hölgynek, hogy engedjen oda az ablakhoz. De pár másodperccel később már nem nagyon vacilálhattam: a szokásos ájulás előtti “zúgás”, és a látásom is kezdett sötétedni. Valószínű sápadt is lehettem, mert a hölgy egy szó nélkül odaengedett az ablakhoz. Én meg fölrántottam az ablakot és nem törödve a hideggel kidugtam a fejem, hátha magamhoz térek. Külön szerencse, hogy hátul álltam, így a sarok elég stabilan tartott. Persze kívülről elég érdekes lehet, egy sarokba “állított”, félig az ablakon lógó, halottsápadt lány, aki szemmel láthatólag nincs magánál. Pár pillanattal (vagy percekkel?) később kérdezett tőlem valamit a hölgy, de nem nagyon voltam kommunikáció-képes. Utána csak azt vettem észre, hogy a hidegtől folynak a könnyeim, a homlokomra meg kiült a hideg veríték, és teljesen leizzadtam. Egy-két-három megállóval odébb szólt egy másik nő, hogy van egy szabad hely, üljek le. Őszinte leszek: azóta se tudom, hogy jutottam el a saját lábamon ahhoz a székhez, anélkül, hogy elvágódtam volna. Azért kicsit megnyugtató, hogy legalább két jóérzésű ember volt a buszon, aki látta, hogy rosszul vagyok és segített. Ott reggel a két hölgy (!) kedvessége nagyon elkélt. Köszönöm nekik! A szék amire meg leültem (én legalábbis úgy éreztem) életmentő volt. Mindezeknek köszönhetően nem ájultam el a buszon. Aki tudja, milyen az ájulás, a szédülés, az tisztában van vele, hogy milyen nagy dolog ez. Igaz, ez akarattal nem befolyásolható. Hiába akarsz talpon maradni, szinte lehetetlen, hacsak le nem ültetnek, vagy fektetnek. De ez a buszon eléggé ritkaságszámba megy. Azt hiszem szerencsés reggelem volt. Még így is, hogy húsz perccel később, még mindig sápadtan érkeztem meg a munkahelyemre.
Este azért volt bennem egy kis félsz, hogy mi lesz hazaúton. De újra szerencsém volt: keresztanyámmal utaztam hazafelé. És a buszok sem voltak tömve, ezért le is tudtunk ülni. 🙂
Persze a kolléganők egyből mondták, hogy biztos terhes vagyok. Természetesen kaján vigyor kíséretében. Mondtam, hogy ne reménykedjenek, ez kizárt. Arra azért kíváncsi lennék, milyen pofát vágna a főnököm, ha tényleg terhes lennék. 🙂 Biztos megérne egy tanulmányt!
Pusz!
Folytatom
2007 december 6. | Szerző: nagykisl
Szia!
Gyorsan elment ez a nap. Mikulás ide, Télapó oda, munka az volt. Valami front lehetett, mert mindenki meg volt kergülve. A telefon ötpercenként csörgött, és olyan hajtás volt, hogy du.-n három körül vettem észre, hogy még nem is ebédeltem. De összességében véve még mindig jobb egy ilyen nap, mint az, amikor csak vánszorog az idő, és mintha az óra is visszafelé járna. Azt hiszem a munkáról elég is ennyi.
A kellemesebb témám az az, hogy izomlázam van. 🙂 Tudom erre, most biztos azt mondod a gép előtt ülve, hogy meg vagyok kergülve, pedig nem. Csak örülök, hogy végre mozogtam. Sajnos három hónap kényszerpihenőn voltam sérülés miatt. Kicsit azért izgultam tatamira lépés előtt. Három hónap, az mégis csak három hónap. Szerencsére nem volt egy pörgős edzés, de a gurulás nem nagyon tetszik a bokámnak. 🙁 Persze megyek holnap is. 🙂 Hátha az edzés helyrehozza, ha már szegény dokinak nem sikerült. Az azért nagyon jól esett megtépázott kis lelkemnek, hogy mindenki örült, hogy végre megyek edzésre. Kicsit mindig olyan “torokba-gombóc” érzés, ha tapasztalod, hogy valaki/valakik szeretnek, de nem adnám semmiért. 🙂 Kíváncsi vagyok holnap hogy megy majd az edzés. Remélem meggyógyít a mozgás meg a barátok. Mostanában nagyon ráfér a testemre a mozgás, a lelkemre meg a barátok. 🙂
Jó éjt!
Mikulás
2007 december 6. | Szerző: nagykisl
Jó reggelt!
Boldog Mikulást mindenkinek! Vagy Télapó? Nem tudom, de talán nem is ez számít, hanem a gesztus. Nekem már nem nagyon jön a Télapó, mert “nagy” vagyok, de ilyenkor a munkahelyen mindig nagy osztogatás zajlik. Egész kis kupac gyűlt össze előttem szelet csokikból meg szaloncukrokból. Furcsa, mert ilyenkor még attól a kolléganőtől is jólesik a figyelmesség, akit egyébként messzire elkerülök. Na persze én szokás szerint elfelejtettem erre készülni, így gyorsan kiszaladtam és vettem szaloncukrot. Azért mégis olyan hülyén jönne ki, hogy én mindenkitől csak kapok, de nem adok semmit.
Írtam volna még másról is, de úgy látszik ez most estére marad. Megjött a főnök. Indul a napi hajtás.
Szia!
Mégsem olyan egyszerű
2007 december 4. | Szerző: nagykisl
Jó reggelt!
Sajnos a jókedvem nem tartott ki elalvásig. Miután megírtam a tegnapi bejegyzésemet, beszélgettem egy barátnőmmel msn-en. Átküldte két irományát, amíg elment fürdeni. Nagyon tetszettek. Az egyik pedig pont a viszonzatlan szerelemről szólt. Hogy mit él át egy nő, mikor csak ő szeret. Kicsit sziven ütött.
Késő volt már, elmentem fürdeni. Megint az járt a fejemben, hogy milyen jó volt (minden negatívum ellenére) mikor átölelt, megcsókolt. Mire kiszálltam a kádból, már azon járt az eszem, hogy mi mindent mondanék neki, ha találkoznék vele. Hát nem állna meg a lábán. Valamiféle perverz örömet okozott, hogy ha nem is tudtam neki megmondani, de ott a fürdőszobában (magamban) elküldtem a sunyiba. Az örömöm nem tartott sokáig, mert mikor kijöttem a fürdőszobából, már sírtam, mint egy marha. Az ágyban is csak rázott a zokogás. Aztán minden átmenet nélkül fél perc alatt megnyugodtam.
Most már magamat sem értem. Mikor azt hiszem, hogy jól vagyok, kiderül, hogy mégsem. És oda jutok a végén, hogy rosszabb, mint volt. Gondoltam, hogy gyászfolyamat lesz, de hogy ez ilyen hosszú, és ennyire megvisel majd, azt nem.
Reggelre sokkal jobban voltam, és most hogy itt ülök az irodában, besüt az ablakon a nap. Azt hiszem ez jó nap lesz! Igen, azért is jól fogom érezni magam! Akkor is, ha tudom, hogy otthon nem lesz senki aki csókkal és öleléssel vár.
Napsütéses napot!
Egy csodás nap
2007 december 3. | Szerző: nagykisl
Halihó!
Igazán nem gondoltam volna, de egész jó nap volt ez a mai. Két hét szabi után az első munkanap soha nem kellemes. Főleg, ha nincs az embernek “rendes” helyettese. Sajna nekem sincs, csak azokat csinálták meg amit nagyon muszály. Igaz azt se teljesen, mert semmit nem fűztek le a helyére. Így csak az több mint három órán keresztül tartott, hogy a lefűznivalókat szétválogattam, sorba raktam, majd lefűztem. De ezen kívül nem volt semmi “első munkanapi dili”. Tudtam haladni a saját munkámmal. És a másik nagy pozitívum az volt, hogy nem volt időm gondolkodni sem. 🙂 Már megérte újra munkába állni.
A plusz örömöm meg az volt, hogy találtam a blogomhoz egy hozzászólást. 🙂 🙂 🙂
A volt “pasimról” azt az egyet biztosan tudom, hogy nem nős. A szüleinél lakik. De abban most már nem vagyok biztos, hogy a volt barátnőjével nem “pásztoróráztak”. Míg próbálkoztam valami értelmeset kihozni ebből az egészből, kicsit fura volt, hogy sosem akart nálam aludni. Olyan (számomra hihetetlen) kifogással jött, hogy akkor mindenki tudja, hogy miért jön. ÉS, akkor mi van??? 27 évesen, felnőtt fejjel, már talán elfogadják a szüleim is, hogy barátom van, és igen, “azért” alszik nálam. Fura volt, hogy a tesóm kérdezett rá először, hogy mikor alszik nálam. (Egy bátyótól azért ez szokatlan, nem? De ebből is látszik, hogy tök jó fej tesóm van. :)) Amikor megmondtam az indokot, tesóm csak annyit mondott: “ez hülye”. És most így utólag: milyen igaza volt. Ugyanis az lett a vége, hogy le sem feküdtünk. Egy érett felnőtt férfi (szerintem legalábbis) tuti nem bír ki több, mint egy hónapot úgy egy nő mellett, hogy meg sem próbálja ágyba vinni. A történetet még cifrábbá teszi, hogy többször is mondta, hogy nagyon kíván, és ideje lenne, hogy lefeküdjünk egymással. Hát erre varrjon gombot, aki tud.
Azt hiszem nem cukkolom magam tovább ezzel, hogy el ne rontsam a jó kis napomat. Mert annak ellenére, hogy hazafelé úton megint ezen rágtam magam, most nagyon jó kedvem van. Lehet, hogy ez most már a gyógyulás jele?
Pusz!
Kezdjünk neki
2007 december 2. | Szerző: nagykisl
Szép estét mindenkinek!
Kicsit furcsa, hogy ide írok, de úgy voltam vele, hogy uccu neki. Mi bajom lehet? Ennyit a kíváncsiságom kielégítéséről, hogy milyen is lehet a blogolás. Hát belevágtam.
A terápia? Túlvagyok egy nemlétező kapcsolaton, ami szakítással végződött. Izgi, mi? Átélni már nem volt olyan nagy élmény, de mesélek.
Jó pár hónappal ezelőtt nagyon jó barátságba keveredtem egy sráccal. Ez nagyon jó dolog, mert az ember lánya a másik oldalról is ráláthat a dolgokra. Meg úgy általában klassz dolog beszélgetni, én legalábbis szeretek. A bajok igazából akkor kezdődtek amikor elkezdtünk azon gondolkodni, hogy legyen köztünk más is, ne csak barátság. Találkozgatás. Ezt tessék szigorúan venni, mert mi csak “taliztunk”, randiról szó sem lehetett. Hát ez már fura volt. Persze, én ennek ellenére beleéltem magam, miután már régóta egyedül vagyok. A másik furcsaság, hogy a kezemet sem fogta meg. Ebből a tapasztaltabbak már rögtön mondják, hogy ne is fáradj vele, mert csak pofára esel. Ez a pasi nem akar semmit. Én sajnos nem hallgattam az ösztöneimre, és továbbra is “taliztam” a sráccal.
Persze kaptam is az újabb “pofonokat”. A családjáról jóformán semmit nem tudtam, mások előtt soha nem csókolt meg, és ha baráti találkozó vagy buli volt kilátásban, én ejtve voltam. Általában a hétvégéken mindig ejtve voltam. Mikor meg rákérdeztem, hogy járunk-e, csak annyit mondott, hogy nem tudja, még gondolkodik. Én már rózsaszín szemüvegen keresztül láttam ezt az egészet, beleszerettem úgy ahogy kell. Természetesen rosszul estek ezek a dolgok, de mindig találtam rá valami magyarázatot. Aztán úgy két hónappal ezelőtt küldtem neki egy sms-t, amire nem válaszolt. Újabb sms-ek, ezekre sem válaszolt. Felhívtam, nem vette fel. Úgy két-három hétig csináltam ezt, aztán úgy döntöttem, nem égetem magam. Kitöröltem a számát, és minden üzenetet a telefonomból. És szenvedtem. Nagyon. Még most is, igaz nem annyira. De azon nem tudok túllépni, hogy így legyen valaminek vége. Hát annyit sem érdemlek, hogy nyiltan a szemembe mondják, hogy nem akarnak engem? Majd csak rájövök magamtól, mi?
Jöttek a vigaszok a barátnőktől. “ne búslakodj miatta, egy bunkó”, és “szemét”, és “nem gondoltam volna róla”, és “ilyenek a férfiak, velem is történt már ilyen”, meg “jól tetted, hogy nem futsz utána”. Lehet. Valamennyi igazság minden véleményben van, de rajtam sajnos nem segített egyik sem. Én mindig megmondom a véleményemet, ezért nem igazán tudtam megemészteni, hogy szó nélkül eltűnt.
Azt hiszem ennyi bőven elég bevezetésnek, meg talán arra is magyarázat, hogy miért neveztem magam balféknek. Ha folytatom ezt a blogot, majd igyekszem a napi sirámok mellett a pozitívumokat is leírni. Ne legyek már egy rinyáló vénlány!
Köszi, ha elolvastad! Jó éjt!
Karácsonyi izé
2007 december 25. | Szerző: nagykisl
Szia!
Hát le lettem tolva, hogy régen írtam. Ez igaz, de a karácsony előtti hét eléggé sűrű volt. Gondolom, nem csak én voltam így vele. A munkahelyen bolondokháza, az ajándékvásárlás sem egyszerű. De az utóbbi időben egyre többször észrevettem, hogy a végén valahogy minden a helyére kerül. Még akkor is ha bevásárlás vagy tömegközlekedés közben naponta min. háromszor kapok idegbajt. Na nem baj, most kipihenem! Tök jó, csak jövőre megyek dolgozni. 🙂 Tisztára irigyelném magam, ha nem én lennék! 🙂
Szóval most jó kedvem van. Túl vagyunk a szentestén is. Ez mondjuk nem olyan jó. Amilyen sokat készülünk rá, ahhoz képest hipp-hopp, átrobog “rajtunk” ez az este. Ez is a “fura” dolgok közé tartozik nálam.
És félig-meddig fehér is volt a karácsony. 🙂 Köszönhetően ennek a piszkos hidegnek, ami miatt a – legutóbbi bejegyzésemet kiváltó – hó nem olvadt el. Igaz nem volt az az igazi “fehér karácsony”, de klasszisokkal jobb volt az előző évek hómentes szentestéihez képest.
De térjünk vissza a tegnapi naphoz. Sajnos lusta disznó voltam, így 24-én du-n még szőnyeget pucoltam. Előző nap valahogy nem bírtam magam rászánni. Mindegy, ezt is megoldottam, aztán elkezdtem dísziteni a fát. És eszembe jutott… Ha összejön az a kapcsolat, akkor vele is karácsonyoznék, nem csak itthon a családdal. Na bumm! Most tényleg ilyen hülye vagyok? Miért kell nekem ilyeneken agyalnom? Nem lett rosszabb a kedvem, meg nem is bőgtem, csak egy kicsit összefacsarodott a szívem. És irigykedtem egy kicsit azokra, akiknek van párjuk… Talán annyira nem kéne sajnálni magam, végül is itt a család, nem vagyok egyedül… De akkor is. Valahogy selejtesnek érzem magam, amiért nem vagyok képes egy pasit összeszedni. Az azért örvendetes, hogy túltettem magam azon a majmon. Igaz néha eszembe jut. Ez ellen azt hiszem, nem nagyon tudok majd mit tenni. Bár… kutyaharapást szőrével, azt mondják… Egyenlőre azonban azt se tudom, hogy magammal mit kezdjek. Fogalmam sincs merre kéne indulnom.
Kicsit az évvége is meghülyít mindig. “Megint öregedtem egy évet, és még mindig egyedül vagyok”-típusú gondolatok kavarognak ilyenkor a fejemben. Pedig nem is szülinapom lesz. Inkább csak mi fújjuk fel ezt a szilvesztert, nem? Végül is semmi extra nincs benne. Emberek találták ki, és úgy gondoljuk, hogy ilyenkor fordul egyet velünk a Világ, pedig nem is. Túl kis porszemek vagyunk mi ehhez. Én meg úgy tűnik túl álmos, mert már azt sem tudom, mit írok és miért.
Be is fejezem gyorsan! 🙂
Pusz!
Oldal ajánlása emailben
X